Dalok gyerekeknek és azoknak, akik olyanok mint A gyerekek

MintAgyerek zenekar

2016. június 27. - attis

Dalok gyerekeknek, és azoknak akik olyanok, mint A gyerekek.

profil2.jpgA MintAgyerek zenekar gyermekműsora saját szerzeményeken alapul, néhány saját daluk Mentovics Éva, Gyárfás Endre és mások gyermekverseire épül, de játszanak dalokat Szalóki Ágitól, Gryllus Vilmos, Bíró Esztertől és másoktól is. 

A gyermekek vidáman, szinte észrevétlenül tanulnak együtt, velük. Nem véletlen, hogy a zenekar tagjai pedagógusok, így napi munkájuk során is találkoznak a gyermekeket érintő témákkal.

Műsorukban megtalálhatóak lassabb, halkabb illetve mozgalmasabb, ritmusosabb dalok is, amelyekben a közönséget is aktívan megmozgatják, énekeltetik, játékra ösztönzik. Dalaikkal persze nem csak a gyerekeknek, de szüleiknek, a felnőtteknek is szeretnének örömet okozni, hogy akár egy fél óra erejéig is olyanok legyenek, mint A gyerekek.

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu